Amerika gyorsban

Sziasztok, tudom, hogy már jó ideje nem jelentkeztem, de hát zajlanak az események...
Amerikával kapcsolatban muszáj írnom, de nem fogok egy útinaplót iderittyentetni, mert egyrészt túl hosszú lenne, ráadásul felesleges is.
Azt mondtam korábban, hogy Zoli elveszett, nos itt olvashatjátok kálváriáját...
A lényeg, hogy ahogy az enyém, úgy az ő gépe is késett, de azért eljutott Olaszországba (Rómába vagy Milánóba, most nem emlékszem). Itt azonban össze-vissza küldözgették egyik pulttól a másikhoz, aztán végül is csak lekéste a gépet. Ezután átküldték Londonba(!), de oda már csak későn éjjel érkezett meg (ekkor én már Amerikában voltam), ahol az éjszakát is ott kellett töltenie Heathrow-n, aztán a hajnali géppel tudott csak eljönni...Szóval aki nekem írta, hogy velem mindig történik valami a repülőutakon - azért nagyjából mindig jól jövök ki belőle - Zolika ebben az esetben a lehető legrosszabbul járt.
Mindeközben én ugye éppen a kúltursokkomat éltem - és amerikai sört vedeltem Márkkal, Andrissal és Andris anyukájával és a következő heteket tervezgettük.
Össze is hoztunk elég jó kis tervet, mivel elég sok napunk volt, nem kellett nagyon sok minden egyszerre bezsúfolni.
Voltunk Brooklyn-ban (Márk Brooklyn, Queens határán lakott), ahol vannak eggészen high-rated lakások is, de azért lepattantabb környékek is (Márk lakhelye valahol középen, semmiképpen nem menő, de azért nem volt még golyóálló plexi a gyorsétteremben (ez a biztos jele, hogy a gettóban vagy, ahol a beszívott kissebbségiek tüzet nyitnak, ha nem ízlik nekik a csípős csirkeszárny...
Azért az már jelentett valamit, hogy a reklámtáblákon először volt spanyolul kiírva a szöveg és csak alatta angolul...
Ahogy mondtam, azért Brooklyn-nak vannak igazán szép részei is, jellemzően az, ami közel esik Manhattenhez. A Hudson folyó partjáról át is láttunk szépen a felhőkarcolokra.
Természetesen nem csak a távolból, hanem sétáltunk is köztük, hát nagyok. Bár meg kell mondjam, nekem a Shanghaiban lévő felőkarcolók nagyobbnak tűntek (és "szebbeknek"-modernebbeknek is). Szóval persze Manhattenen volt a fő hangsúly, megvolt minden, Wall sreet a tőzsde, meg a WTC lerombolt helye (már építik az új tornyokat egyébként). Ez a "Downtown", vagyis alsó-Manhatten (értelemszerűen Uptown pedig felső-Manhatten), ami egyébként bár minden térképen délnek látszik, valójában inkább dél-délnyugat. Innen a sziget hosszanti tengelye mentén vezető utak az Avenue-k, vagyis "sugárutak", míg erre keresztben vannak a számozott utcák (konkrétan, nagyon délen az üzleti negyedben még nem számozottak - ugyebár "Wall" Street). Az avenue-k (ejtése "evnyú" - asszem:)) közül van amelyik számozott, van amelyik nem. A peremen lévő területen kívül minden utca 90 fokban találkozik egymással, kivéva a Broadway-t (ezért létezhet a "vasaló" épület is).
Nagyon sokat sétáltunk. Bár érkezéskor kaptunk egy éppen a reptérre tartó pártól két metro bérletet, amin végtelen számút lehetett utazni 2 napig, de sem Andrisnak, sem Márknak nem volt, így nekik minden belépésnél levett a "kártyájukról" egy kis lét a rendszer. Amúgy a metróba csak beléptető kapun keresztül lehet bejutni, és bár egy jeggyel addig utazhatsz (vátogatva a vonalakat), amig akarsz. ha egyszer kijössz, újra fizetned kell (kivéve az említett "bérletnél"). De szép is lenne ez otthon a mozgólépcsőnél őrködő trollok helyett...
Na szóval ahogy mondtam, nagyon sokat sétáltunk, leginkább az Avenue-kon. 20-30-40 utcákat is, úgyhogy azért minden nap rendesen elfáradtunk. Voltunk a Central Parkban is, ami egyébként teljesen mesterséges, még a szikákat is úgy vitték oda teheratóval, ahogy minden fát, bokrot, egyebet. Mindenképp jó a betondzsungel közepén ez a park ami egyébként nem akkora mint mondjuk a városliget, hanem kb 10-szer akkora (de inkább még többször). Egész Manhatten-re az a jellemző, hogy nem gondolnám olyan nagynak, pedig baromi méretes, szerintem egymagában nagyobb, mint Budapest (lakosság szempontjából biztos, NY-ban ugye többen élnek, mint Magyarországon...).
Azért nem csak a betonrengetegben voltunk, egyik nap elmentünk Andrissal New Jersey túrára - sajnos ekkor már nem volt meg a fényképezőm - amikor is felmentünk egy kilátóba (kb 1-1.5 órára a helytől, ahol lakik). Na onnan ameddig a szem ellátott, csak erdőt láttunk, szóval vissza a természetbe volt rendesen. Amúgy is mindenféle földutakra meg kristálytiszta patakocskákhoz elvitt minket, épphogy szarvasokat nem láttunk (bár mókust számtalant). Elvitt még jó kis Jersey-i bárokba, meg egy bulihelyre is, ahova viszont persze nem engedtek be, mivel nem volt nálunk útlevél (mármint Zolival, Andris ugyebár zöldkártyás). Itt ezt eléggé komolyan veszik sajnos, meg a 21 éves limitet is az alkoholfogyasztáshoz (persze nekünk nem volt gondunk, de azért mekkora gáz már megmutatni az ID-t 27 évesen).
Láttuk az óceánt nappal (Márkkal), éjjel (Andrissal), voltunk a Harlem-ben, Staton Island-re átmentünk komppal, hogy onnan fotózhassuk a szabadságszobrot (csak nem fogunk a többi túrista között hosszú órákat várakozni és súlyos pénzt fizetni - inkább elmegyünk a szobor előtt a menetrendszerű komppal), Coney Island-en, ami valamikor egy vidámpark volt, de egyrészt se nyár nem volt már, meg amúgy is a 21. században járunk, szóval elég kihalt és lehangoló volt a környék. Azért itt kipróbáltuk a Corndog-ot, ami egy Virsli pálcikán, de valami édes bevonata van - hát egyet mondok borzalmas...
Ja, akkor a kaják: Márk legjobb ottani barátja egy Francisco nevű El Salvador-i gyerek, aki egyébként nagyon durva sztorikat mesélt arról hogy az apja és a nagybátyja hogyan szöktek át a határon. Ő vitt el minket egy latin-amerikai kajáldába ahol valami nagyon el salvadori-t ettünk, olyasmi volt mint egy pita csak babbal meg hússal-sajttal töltve. Meg sült banánt (pontosan nem banán volt, hanem ami úgy néz ki, de zöld (és soha nem is lesz sárga, szóval nem éretlen banán). Aztán voltunk echte kínai étteremben, de nem az amerikanizálódott vagy európanizálódott kínaira gondoljatok, hanem tényleg a legeldugottabb helyre a kínai negyedben, ahova csak a kínai munkások járnak vacsorázni.
Persze ettünk igazi amerikai hamburgert (nem gyorséttermit), illetve csípős csirkeszárnyakat (ami pl. kötelező focinézés közben) és steak-et is. Persze azért ki kellett próbálnunk az igazi amerikai frenchise-ok termékeit is, ezért Donkin'n'Donouts, Starbucks, Wendy's, McDonald's, Burger King megvoltak - hát valahogy más ott a feeling, mint szerintem bárhol Európában. Az általános benyomásom az volt, hogy baromi egészségtelen, amit eszem (a top a "gabonapehely" volt, ami szerintem gabonát nem látott, viszont olyan bűn édes volt, hogy még), szóval megértem az elhízást, ami ott van. Nálunk is népbetegség ugye, de valahogy teljesen más miatt, úgy érzem, mármint a kaják mások.
De a legnagyobb a kosarazás volt az igazi streetball pályán. Nem azon a nagyon híres pályán, ahol jópár NBA kosaras is pattogtatott korábban a Harlemben, hanem a Márkék környékére mentünk, ahol nagyon jót játszottunk az éppen ott lévőkkel. A legfontosabb szabály itt az volt, hogy gyakorlatilag semmi nem falt. Minket sem kíméltek, de senki nem volt sportszerűtlen és nem nyavajogtak persze, amikor mi ütöttük el a labdát - de kézzel együtt. És amikor vége volt a meccsnek, mindegy hogy nyertünk vagy vesztettünk, volt kézfogás és mondták, hogy jól játszottunk és bármikor szívesen játszanak még. Szóval valahogy nagyon jó érzés volt ott pattogtatni. Annál is inkább, mert hamarosan vissza kell kerülnöm a formába (de erről majd egy másik bejegyzésben...).
Mindennek ellenére nagyon gyorsan eltelt a két hét és csütörtökön már jöttünk is vissza. NewArk-ban elbúcsúztam Zozitól és Márktól, hogy Andrisommal Hollandián át jöjjek vissza Németországba.
De ez már egy másik történet...
u.i.:
Képekkel most nem színesítettem az elbeszélést, de elvileg itt található egy web album, ahol megtekinthető néhány kép (ahogy említettem a kamera hibája miatt csak az utazás elsőf feléből - majd Márktól valahogy meg kell szereznem a többi fotót).

Származási hely: NewYork_trip