Átutazóban

Egy kis visszatekintés:
Aki esetleg nem tudná, egy ideje (már több mint másfél éve) a General Electric-nél dolgozom. Remélem nem kell bemutatnom senkinek, ha mégis itt található bővebb információ (az Energy üzletágat linkeltem mert azon belül fogok mozogni a közeljövőben...). Tavaly februárban felvettek az ún. OMLP-be, a rövidítés a roppant hangzatos "Operational Management Leadership Program"-ot takarja. Nem kell messzemenő következtetést levonni egyik szóból sem, a lényeg hogy 2 évig különböző rotációkban különböző pozíciókat kell betölteni, miközben mindenféle képzéseken, tréningeken is részt vesz az ember. Nos az első rotációm a nagy reményű Optimization & Control üzletágban telt (bocsánat azoktól akik kissé hadilábon állnak az angollal, nem fogok mindent lefordítani, de igyekszem kerülni az angolnyelvű kifejezéseket).

Sok érdekes dolgot tanultam ott, leginkább úgy általánosságban hogy milyen egy munkahely úgy igazából. Ez volt az első :), nem ment könnyen az átszokás az egyetemista bulizásról a reggeli felkelésekre...nem is sikerült ám tökéletesen...talán még emlékeznek páran ahogy néha monitorbámulást színlelve szundikáltam a napszemüvegem mögött és feltételeztem hogy az álcám tökéletes. Nos, mivel ez a blog a jelenről szól és nem a múltról, nem is megyek bele még jobban a fóti intézményben folytatott tevékenységembe, még azt megemlítem hogy beszerző voltam ott december végéig, hátha később még hasznos lesz.

Nos tehát, tengernyi adminisztráció (melynek még nincs vége, sőt most jön csak a java :)) valamint a szilveszteri buliból való jozanodás után bepakoltam az életem két tökéletesen megegyező bőröndbe, még ebédeltem és bemutattam Ő-t a szüleimnek (erről később), majd több részletben történő fájdalmas búcsú után máris a Ferihegy 1 biztonsági kapuinál találtam magam...

Szerencsére itt minden rendben ment, nem volt szükség testüreg motozásra, kíváncsi vagyok mi lesz hazafelé... :). A duty free shop-on keresztültörve máris a váróba értem, mivel a gép egyből 40 perc késéssel indított, gondoltam akkor addig leülök és olvasgatok (nyomtattam néhány rendkívül érdekfeszítő tájékoztatót a holland adózási rendszerről). Nos ebből csak az első volt kihívás, de mivel kedves édesapámnak köszönhetően még a normális felszállási időhöz képest is időben értem be (nem mindig volt ez így amikor egyedül utaztam...), találtam még valami izét az ülések mellett, amire leültem de így is jobban jártam mint a később érkezők akik a padlón találtak maguknak helyet. Komolyan mondom úgy nézett ki mint valami menekültszálló, botrány! (ezt most rikácsolós öreg nénis hangon ejtsétek). Természetesen a 40 percből bőven több mint egy óra lett, az eredeti 10.05-ös felszálláshoz képest 11:15-kor még a repcsiben sem voltam. Az út eseménytelenül telt, mivel folyosói ülést kaptam ezért még kibámulni sem tudtam, ráadásul egy hozzám hasonló méretekkel megáldott pasinak sikerült közvetlenül mellém ülni, így a szegényes lábtér elcsalására sem adódott módom trükkös ülési pozíciókkal (amiket egyébként elsajátítottam hihetetlen gyakori repüléseim alkalmával). Szóval kényelmetlen ámde szerencsére nem túl hosszú utazás után földet értünk a napfényes(nek éppen nem mondható) Eindhoven-ben. Miközben a csomagokra vártam gyorsan megírtam a két legfontosabb üzenetet, hogy megérkeztem, minden ok, nem robbantam. Ezt a képet már ezután csináltam csak hogy lássátok milyen fasza kis géppel repültem halleluja.

A reptér egyébként kisebb mint Ferihegy 1, és tele volt a szintén a wizzair-rel repülő magyar hordákkal...a legtöbben persze az Amszterdam felé induló buszok felé vették az irányt. Ugye nem is kell mondanom mennyit szerencsétlenkedtem két felnőtt méretű bőrönddel meg a fullra pakolt laptop táskával (hihetetlen mik férnek bele). Ja, korábban még foglaltam egy autót, mivel hasonló szerencsétlenkedést nem kívántam véghezvinni az összes tömegközlekedési eszközön. Ebben azért volt egy kis para, mert ugyan felhívtam őket még otthonról és egy kedves holland néni azt mondta minden ok lesz, de azt is mondta küld visszaigazolást amit viszont elfelejtett. Ennek ellenére szerencsére tudtak rólam, és gond nélkül el is hozhattam az autót. Mivel nem volt Economy osztályú kocsijuk (VW Polo vagy hasonló), így egy jóval nagyon Corolla Verso-t kaptam. Az elején meg is szenvedtem vele kicsit.

Az igazi vicc inkább az volt, hogy nem volt sem térképem sem navigációm, se semmi. Otthon megnéztem google maps-en nagyjából az útvonalat, és szerencsére a telómon is van egy ilyen kiss okosság telepítve. Már otthon is sokszor hasznomra vált, de itt meg egyenesen az életemet mentette meg a pár nap alatt. Mondjuk nem varázszer, először sikerült is a rossz irányban ráfordulnom az autópályára :) mindegy 20 perc autózás után feltűnt hogy baromira nem azok a városnevek vannak kiírva, mint amik elvileg a térképen jönnének...Gyors forduló után rátaláltam a helyes útra, amely ugyan nem volt sárga kövekkel kirakva, viszont legalább elvezetett smaragdvárosba. Ja nem, Arnhem-be, ugyanis ott fogok lakni és Hotelszobát is itt vettem ki...

Hasonló google maps-ozás valamint mivel ki volt táblázva merre kell menni (konkrétan hotel név és szerint, nem semmi, most képzeljétek el, hogy ki van írva a belvárosban, hogy merre kell menni a Kempinsky meg a Merriot felé). Na mondjuk kellett is mert ritka idióta módon van megoldva a közlekedés, de erről majd később.
Szóval Hotel, check-in egy kedves öreg néninél aki még a számát is megadta, hogyha valami gond van hívjam (merthogy nem! marad ám ott, viszont a közelben lakik...). Ezután már csak jártam egyet a környéken, láttam ezer boltot meg éttermet, de coffe shop-ot nem...pedig azt álították van 2 is... :D.
Na ennyit mára, holnap is van nap...méghozzá az első munkanapom Hollandiában...